Újra „marketing gyémánttal” díjazták munkánkat!

A  magyarországi kis- és középvállalkozások legfontosabb marketingversenyére, a Marketing Diamond Awards-ra benyújtott pályázatunk marketinggyémánt elismerésben részesült!

 

A Magyar Marketing Szövetség által alapított díj elnyerésével a Bilingual Program ismét gyémánt védjeggyel gazdagodott, és egyúttal másodjára kerültünk fel a Diamond List-re is, olyan  vállalkozások közé, akik az elmúlt 3 évből sikeres pályázatokkal rendelkeznek. 

 

Az előző évi, szintén gyémántot érő, a Bilingual Family Day-t bemutató pályázatunk után, 2020. évi pályázatunk címe: Bizalom a bizonytalanság idején: digitális távoktatás a Bilingual Programban.

 

Ebben azt mutattuk be, hogy 2020 tavaszán hogyan tértünk át szinte egyik napról a másikra a személyes oktatásról digitális távoktatásra, óvodától középiskoláig, partnerintézményeinkben, kb 1100 diák számára. Sokat jelent számunkra, hogy más területen dolgozó, elismert szakemberek ismerték el munkánkat.

 

Nagyon hálásak vagyunk a Bilingual Program 70 angol anyanyelvű tanárának és az őket támogató munkatársainknak, valamint több, mint 100 magyar anyanyelvű, partnerintézményeinkben dolgozó, párban tanító pedagógusnak megfeszített munkájukért, melynek nagyszerű eredményét ismerte el most e kiváló szakmai testület. A gyerekek szüleinek pedig köszönjük, hogy hittek bennünk és azóta is kitartanak mellettünk!

 

 

 

Sajtóhír és bővebb összefoglaló:

https://marketingdiamond.hu/